Magyarországra vonatkozó fejezetek az USA Külügyminisztériumának éves jelentéseiben

Országjelentések az emberi jogok tiszteletben tartásáról

- Magyarország -

Kiadta az USA Külügyminisztériuma
2004. február 25.

Magyarország szabadon választott törvényhozó testülettel rendelkezô parlamenti demokrácia. A 2002 áprilisában megtartott általános választások után Medgyessy Péter miniszterelnök vezette a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége alkotta koalíciós kormányt. A bíróságok független testületek.

A Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó rendôrség feladata a törvények betartatása és az országon belüli rendfenntartás. A polgári hatóságok hatékony ellenôrzés alatt tartották a biztonsági erôket. A biztonsági erôk tagjai közül néhányan megsértették az emberi jogokat.

Az ország immár teljes mértékben áttért a központi tervirányításos gazdasági rendszerrôl a teljesen mûködôképes piacgazdaságra. Az ország lakossága körülbelül 10,1 millió volt. A bruttó nemzeti össztermék (GDP) több mint 80%-át a magánszektor állította elô. A szocialista kormány fenntartotta a piacgazdaság iránti erôs elkötelezettséget, de nem tett lépéseket a mezôgazdaság és az egészségügy fennmaradó problémáinak orvoslására, valamint az adóreform megvalósítására. A hét évig tartó erôs gazdasági növekedés ellenére a lakosság mintegy 25 százaléka élt szegénységben, elsôsorban az idôsek, a nagycsaládosok és a roma lakosság. Becslések szerint a gazdasági növekedés körülbelül 2,8%-os volt, az infláció 5 %-ra csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 6% alatt maradt.

Általában a kormány tiszteletben tartotta az állampolgárok emberi jogait, bár néhány területen adódtak problémák. Érkeztek jelentések arról, hogy néhány esetben a rendôrség túlzott erôszakot alkalmazott, bántalmazta és zaklatta a gyanúsítottakat, különösen a roma származásúakat. Felmerültek olyan állítások, melyek szerint a kormány beleavatkozott a közszolgálati médiák szerkesztôi és személyzeti döntéseibe. A nôk és gyermekek elleni erôszak továbbra is komoly gond maradt, akárcsak a munkahelyi szexuális zaklatás. Nem szûnt meg az antiszemita és a faji diszkrimináció sem. Komoly problémát jelentett a roma népesség elleni társadalmi megkülönböztetés. Az emberkereskedelem is probléma volt.

1. rész: Az emberi méltóság tiszteletben tartása, ideértve

a. az élettôl való önkényes vagy törvénytelen megfosztás elleni jogot

Nem érkezett jelentés olyan esetrôl, hogy a kormány vagy ügynökei önkényesen vagy törvénytelenül vették volna el valaki életét.

A Legfelsôbb Bíróság ártatlannak ítélte az összes olyan vádlottat, akiket az 1956-os forradalom idején hat esetben elkövetett emberiség elleni bûncselekménnyel vádoltak.

b. Eltûnés

Nem érkezett jelentés arról, hogy valaki politikai okok miatt tûnt volna el.

c. Kínzás és egy kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve büntetés

A törvény tiltja ezt a gyakorlatot, ám elôfordult, hogy a rendôrség túlzott erôszakot alkalmazott, bántalmazta és zaklatta a gyanúsítottakat, különösen a roma származásúakat.

A kormány nagyobb hangsúlyt fektetett az állítólagos rendôrségi visszaélések kivizsgálására. Az év elsô felében a hatóságok 67 visszaélés-gyanús esetet vizsgáltak meg, amelyekben 55 rendôr volt érintett. A visszaélések többségét a kihallgatások során követték el. Összesen 47 esetben indult bírósági eljárás és 28 bûnös ítélet született. A Belügyminisztérium becslése szerint a bírósági esetek mintegy felében roma személyek ellen követtek el törvénysértést.

Az ügyészségnek 2002-ben tudomására hozott rendôrségi visszaélések közül 14 esetben még nem született bírósági végzés az év végéig.

Idônként érkeztek jelentések arról, hogy a rendôrök vertek, rugdostak vagy gumibottal ütöttek ôrizetben lévô személyeket. A kormány vizsgálatokat kezdeményezett és több esetben feljelentést tett egyes rendôrök ellen. Egy 2002 márciusi ügyet, amelyben öt határôrt azzal vádoltak, hogy 2001-ben visszaéltek hatósági jogkörükkel és testi sérülést okoztak két roma férfinak a horvát határ közelében történt incidens során, egy horvát bíróság hatáskörébe utalták.

Egyes megfigyelôk szerint a rendôrségi visszaéléssel kapcsolatos jelentések számának emelkedése azzal magyarázható, hogy egyre nagyobb hajlandóság mutatkozik a hivatalos jogorvoslat iránt, a helyi nem-kormányzati szervek (NGO-k) azonban úgy vélik, hogy a hivatalos statisztikák még mindig nem tükrözik a rendôrségi visszaélések valós számát. Az év folyamán rendszeresen érkeztek rendôrségi visszaélésekrôl vagy nem megfelelô magatartásról szóló roma panaszok az Etnikai Kisebbségek Irodájába. Az állítólagos rendôrségi visszaélések alaposabb kivizsgálása ellenére a nemzeti és etnikai kisebbségek állampolgári biztosa úgy vélte, hogy a jelenség változatlan maradt, illetve némi javulást mutatott.

Az NGO-k kevesebb esetben számoltak be külföldi, elsôsorban nem európai állampolgárok ellen irányuló rendôri zaklatásról. Ugyanakkor a rendôrség továbbra is közömbös magatartást tanúsított az utcai bûncselekmények áldozatául esett külföldiek felé. Fennmaradt a sötét bôrû külföldiek elleni diszkrimináció.

Júliusban egy rendôrtiszt állítólag bántalmazott egy fogvatartott tiltakozót (lásd 2.b rész).

A börtönök túlzsúfoltak voltak, de általában megfeleltek a nemzetközi szabványoknak. Szeptemberben a börtönökben és fegyintézetekben összesen 16.940 személyt tartottak fogva, ami 149%-os telítettségnek fele meg. A zsúfoltság 6%-lal csökkent 2002-hez képest. A kormány folytatta a fegyintézetek számának bôvítését, és júliusban megnyitottak egy új börtönt.

A férfiak és a nôk, illetve a fiatalkorúak külön létesítményekben voltak elhelyezve. Az elôzetes letartóztatásban lévôk is el voltak különítve a már elítélt raboktól.

November 27-én egy roma rab bennégett egy zalaegerszegi börtön "gumicellájában". Az ügyben az év végéig még nem zárult le az államügyészségi vizsgálat.

A kormány engedélyezte, hogy emberi jogi megfigyelôk látogassanak Magyarországra, és ilyen látogatásokra sor is került az év folyamán.

d. Önkényes letartóztatás, fogvatartás vagy kiutasítás elleni jog

Az Alkotmány tiltja az önkényes letartóztatást és fogvatartást, és a Kormány általában eleget tett ennek a rendelkezésnek.

A rendôrség feladata a bûnüldözés és a rendfenntartás a Belügyminisztérium irányítása alatt. Ezenkívül, a városi rendôrparancsnokságok és az Országos Határôrség közösen látja el a biztonsági feladatokat, szintén a Belügyminisztérium irányításával. A Kormány aktívabb magatartást tanúsított az állítólagos rendôrségi túlkapások kivizsgálásában. A rendôri túlkapásokat pénzbírsággal, felfüggesztéssel, börtönbüntetéssel és elbocsátással büntették (lásd az 1.c részt.). A rendôrtisztek és aktivisták képzéséhez használt, áldozatvédelemrôl szóló könyv szerint valamennyi civil szervezet részt vesz a bûncselekmények áldozatainak védelmében.

A törvény elôírja, hogy a rendôrség csak letartóztatási parancs birtokában tartóztathat le bárkit is. A rendôrség kötelessége, hogy letartóztatás után tájékoztassa a gyanúsítottakat az ellenük felhozott vádakról, és vádemelés elôtt maximum 72 óráig tarthatja ôket elôzetes letartóztatásban. A törvény elôírja, hogy minden gyanúsítottnak joga van a védelemhez a kihallgatás elôtt és az azt követô eljárás során, és hogy a hatóságok kötelessége ügyvédet kirendelni a fiatalkorúak, a szegények és a szellemi fogyatékosok mellé; ugyanakkor hitelt érdemlô jelentések szerint a rendôrség nem mindig tette lehetôvé ügyvéd bevonását, különösen a kisebb bûncselekményekkel vádolt személyek esetében.

A büntetôeljárási törvény, amely július elsején lépett életbe, az elôzetes fogvatartás maximális idejét 3 évben határozza meg, átfogó óvadékrendszert állapít meg, kialakítja a területi bíróságok rendszerét, és a rendôrség kezébôl a bíróságokra ruházza át a hatalmat. Július elsejétôl a bíró által elrendelt, tárgyalást megelôzô fogvatartás nem haladhatja meg a 3 évet a bûnügyi nyomozás idején. A kormány csak akkor tarthat valakit elôzetes letartóztatásban, ha ismertették vele az ellene felhozott vádakat. Tárgyalás elôtt nem minden gyanúsítottat tartottak vizsgálati fogságban. A törvény kimondja, hogy a hatóságok abban az esetben kérvényezhetik a vizsgálati fogságot, ha valószínûsíthetô, hogy a gyanúsított megszökik, ha a vád súlyossága indokolja a fogvatartást, vagy ha a gyanúsított szabadon bocsátása veszélyeztetné a nyomozás sikerét. Az év folyamán 6 olyan fiatalkorú és 12 felnôtt bûnözôt engedtek szabadlábra, akiket az újonnan meghatározott idôszaknál hosszabb ideje tartottak fogva.

A Legfôbb Ügyészség beszámolója szerint az év elsô felében átlagosan 125 napig tartott az elôzetes letartóztatás, jóllehet a fogvatartottak mintegy 15%-át több mint 8 hónapig tartották fogva. A külföldieket általában a tárgyalásukig tartották ôrizetben, mivel az ô esetükben nagy a valószínûsége annak, hogy elmenekülnek az országból. A romák állítása szerint ôket hosszabb ideig és gyakrabban tartották elôzetes letartóztatásban, mint a nem roma bûnelkövetôket, de az adatvédelmi törvény tiltja, hogy nyilvántartásba vegyék a fogvatartottak etnikai hovatartozását (lásd 1.e rész). A törvény lehetôséget nyújt a kártérítésre, ha egy fogvatartottat vagy kényszergyógykezelés áldozatát bizonyíték hiányában elengedik, ám az eljárást ritkán alkalmazták, mert a fogvatartottak csak komoly jogi procedúra árán nyújthatnak be ilyen igényeket. A kártérítésrôl az igazságügy-miniszter dönt. Az összegrôl minden esetben külön határoznak, amely fedezheti a tárgyalási és az ügyvédi költségeket, a kiesett fizetést és egyéb összegeket.

Bizonyos körülmények fennállása esetén a törvény lehetôvé teszi a gyanúsítottak közbiztonsági ôrizetbevételét, például akkor, ha a gyanúsított nem tudja igazolni magát, ha vér- vagy vizeletvizsgálatra van szükség a vér alkoholszintjének megállapításához, vagy ha egy gyanúsított egy korábbi elôzetes figyelmeztetés ellenére is szabálysértést követ el. A gyanúsítottak maximum 24 óra hosszáig tarthatók közbiztonsági ôrizetbevételben. Az ilyen fogvatartottakat nem mindig tájékoztatták az ellenük felhozott vádakról, mert ezek a "rövid idejû" fogvatartások nem minôsültek "bûnügyi ôrizetbevételnek" és ezért úgy tekintették, hogy ezekre nem vonatkozik a Büntetô Törvénykönyv. Ugyanakkor nem érkezett jelentés arról, hogy a rendôrség a gyakorlatban is megsértette volna ezeket a jogokat.

Minden megyei rendôrkapitányságon mûködött áldozatvédelmi hivatal, hogy pszichológiai, orvosi és szociális szolgáltatásokat nyújtson a bûncselekmények áldozatainak. A bírósági eljárás végén az áldozatok az Országos Közbiztonsági és Bûnmegelôzési Közalapítványon keresztül kérhetnek pénzbeli kártérítést, amelyet a bûncselekményért elítélt személynek kell megfizetnie. A White Ring nevû nonprofit egyesület, az Európai Áldozatvédelmi Fórum tagja, támogatta az áldozatvédelmi hivatalok munkáját.

A törvény nem engedélyezi az erôszakos kiutasítást, és a kormány nem is élt ezzel a módszerrel.

e. Tisztességes tárgyalás megtagadása elleni jog

Az Alkotmány elôírja a független bírói testület alkalmazását, és a kormány általában a gyakorlatban is betartotta ezt a rendelkezést.

Az Alkotmány értelmében az igazságszolgáltatás a bíróságok feladata, míg a Legfelsôbb Bíróság irányítást gyakorol az összes bíróságok bírói mûködése és ítélkezése fölött. Július elsejéig háromszintû volt a bírósági rendszer: felsôbb, megyei és helyi bíróságok mûködtek. Az elsô döntéshozás joga a legtöbb esetben a helyi bíróságok kezében volt. A határozataik elleni fellebbezéseket a megyei bíróságokhoz vagy a Fôvárosi Bírósághoz kellett beterjeszteni, amelyek egyéb ügyekben voltak elsôként illetékesek. A Legfelsôbb Bíróság töltötte be a legfelsôbb feljebbviteli bíróság szerepét, míg az Alkotmánybíróság alkotmányos ügyekben volt a legfelsôbb illetékes bíróság. A Legfelsôbb Bíróság katonai ügyekben is feljebbviteli bíróságként mûködött. Július elsejétôl területi bírósági rendszer alakult. Az új területi bíróságok (ítélôtáblák) a másodfokú bíróságok szerepét töltik be megyei ügyekben, ezáltal létrejött a négyszintû bírósági rendszer.

Az Alkotmánybíróság feladata, hogy ellenôrizze, nem ütköznek-e az Alkotmányba a hozzá benyújtott törvények és jogszabályok, illetve hogy e törvények nem sértik-e a kormány által ratifikált nemzetközi egyezményeket. Az Alkotmánybíróság 11 tagját az Országgyûlés választja 9 évre. A bírák maguk közül, titkos szavazással választják meg az Alkotmánybíróság elnökét. Az állampolgárok közvetlenül is benyújthatnak fellebbezést az Alkotmánybírósághoz ha úgy vélik, alkotmányos jogaik sérültek. Az Alkotmánybíróság nem mûködik másodfokú bíróságként, és nem bírálhatja felül az általános bíróságok által hozott végzéseket. Eldöntheti, hogy egy törvény alkotmányellenes-e vagy sem, és az állampolgárok az Alkotmánybíróság döntése alapján kérvényezhetnek per-újrafelvételt. Az Alkotmánybíróság kötelessége, hogy minden hozzá benyújtott kérelmet megvizsgáljon; ugyanakkor a Bíróságot nem köti határozathozatali határidô, és emiatt jelentôs elmaradást halmozott fel. A Legfelsôbb Bíróság vagy az Alkotmánybíróság bírái/tagjai nem tartozhatnak egyik politikai párthoz vagy szakszervezethez sem. Ezenkívül nem lehetnek parlamenti képviselôk és nem dolgozhatnak a helyi önkormányzatoknál. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács feladata volt a bírák jelölése az Alkotmánybíróságon kívüli bíróságoknál, illetve az igazságügyi tárca költségvetésének felügyelete.

A törvény biztosítja a tisztességes tárgyaláshoz való jogot, és a független bírói testület ezt a jogot általában be is tartotta. A tárgyalások nyilvánosak, de néhány esetben a bírák engedélyezhetik a zárt ajtók mögötti tárgyalást a bûncselekmény vádlottjának vagy áldozatának védelme érdekében, mint például az erôszakos nemi közösülés egyes eseteiben. A bírósági eljárások általában inkább kutató jellegûek voltak. A vádlottak joga, hogy a büntetôeljárás során végig védelemben részesüljenek, és ártatlanságuk mindaddig vélelmezett, amíg bûnösségük be nem bizonyosodik. A kevésbé tehetôs ügyfelekhez ügyvédet rendelnek ki, de az állami védôügyvédek általában színvonalon aluli szolgáltatást nyújtottak. Nem mûködött állami védôügyvédi iroda; a magán ügyvédeknek nem kötelessége ilyen feladatok ellátása. Az állami védôügyvédek javadalmazása rendkívül alacsony - a tárgyalás elsô órájában 1000 forintot (kevesebb, mint 4 dollárt), minden egyéb megkezdett óráért pedig 500 forintot (kevesebb, mint 2 dollárt) kaptak - és nem részesítették elônyben a szegény vádlottakat. Gyakran elôfordult, hogy az ügyvéd elôször a tárgyaláson találkozott védencével. Az év során a Parlament elfogadta a jogsegélyrôl szóló törvényt, amely a tervek szerint 2004-ben lép majd életbe, és szélesebb körû segítséget biztosít majd a vádlottak részére.

A bírósági eljárások hossza változott, és gyakran elôfordult, hogy több hónap, vagy akár egy év is eltelt a tárgyalás megkezdéséig. A fellebbezések a végtelenségig is heverhetnek a bíróságok asztalán, mely idô alatt a vádlottakat ôrizetben tartják. A bírósági tárgyalásokon nincs esküdtszék; a végsô döntéshozók a bírák. Az új Büntetôeljárási Törvény elôírja, hogy a nyomozás kezdetétôl az elsô fokú bírósági döntésig maximum három év telhet el. Azokban az ügyekben, ahol ez idô alatt nem születik döntés, ejteni kell a vádat. Az új törvény nagyobb nyomozási hatáskört ad az ügyészeknek, mint a rendôrségnek. Az ügyészek élhetnek a vádalku lehetôségével, amit a rendôrség jelentôs fegyvernek tekintett a szervezett bûnözés elleni harcban.

Több emberi jogi és roma szervezet állította azt, hogy a romák egyenlônek messze nem mondható bánásmódban részesülnek a büntetôeljárások során. Azt állították, hogy a romákat gyakrabban és hosszabb idôre helyezik elôzetes letartóztatásba, mint a nem romákat. Ez az állítás hihetô volt annak fényében, hogy általános a romákkal szemben tanúsított megkülönböztetés és elôítélet; ezt azonban statisztikai bizonyíték nem támasztotta alá, mivel az adatvédelmi törvény nem teszi lehetôvé a bûnelkövetôk faji hovatartozásának nyilvántartásba vételét. Mivel a romák többsége a legalacsonyabb gazdasági rétegekbôl került ki, ôk a színvonalon aluli jogi képviselettôl is szenvedtek.

A katonai tárgyalások a polgári jogot követik, és zárt ajtók mögött is folyhatnak, ha ez nemzetbiztonsági vagy erkölcsi szempontból indokolt. Az ítélethozatal azonban minden esetben nyilvános. A törvény nem engedi, hogy civilek ügyeit katonai bíróság tárgyalja.

Nem érkezett jelentés arról, hogy politikai foglyokat tartanának fogva.

f. Jog a magánélet, a családi élet, a magánlak vagy levéltitok megsértése ellen

A törvény tiltja ezeket a tetteket, és a kormány általában tiszteletben tartotta ezeket a rendelkezéseket.

A törvény lehetôvé teszi, hogy az ügyészség házkutatási parancsot adjon ki. Magánlakások átkutatását a rendôrség két tanú jelenlétében végezheti, és írásbeli leltárt kell készíteniük a helyszínrôl elvitt tárgyakról.

A civil szervezetek szerint az év során többször elôfordult, hogy családokat, elsôsorban roma családokat lakoltattak ki a bérleti és közüzemi díjak fizetésének elmulasztása miatt. A Roma Polgárjogi Alapítvány és más NGO-k tapasztaltak és jelentettek erôszakos kilakoltatási eseteket, és felszólították a helyi önkormányzatokat, hogy nyújtsanak átmeneti szállást a kilakoltatott családok számára.

Januárban a Tolna megyei rendôrség befejezte a nyomozást a nemzeti és etnikai kisebbségek állampolgári biztosának állításával kapcsolatban, mely szerint a romák elleni lakásügyi diszkrimináció 2002 szeptemberében ismét felütötte a fejét a Paks környéki kisvárosokban. A rendôrség megállapította, hogy törvénysértés nem történt, és az ügyet lezárták.

2. rész: Az emberi szabadságjogok tiszteletben tartása

a. Szólás- és sajtószabadság

Az Alkotmány biztosítja a szólás- és sajtószabadságot, és a kormány általában a gyakorlatban is tiszteletben tartotta ezeket a jogokat; ugyanakkor az ellenzéki pártok bírálták a kormányt azért, hogy befolyásolta a közszolgálati médiumok szerkesztôi és személyzeti döntéseit. A polgárok nyilvánosan vagy nem nyilvánosan is bírálhatják a kormányt a megtorlás terhe nélkül, és a gyakorlatban éltek is ezzel a jogukkal.

A közvélemény számára számos, különféle véleményt hangoztató magánkiadvány állt rendelkezésre. A kormány általában nem avatkozott be a magánkézben lévô médiumok mûködésébe; ugyanakkor voltak olyan állítások, hogy a kormány rendszeresen korlátozta a kormányzati tisztségviselôkhöz való hozzáférést egy olyan újság számára, amely bíráló cikkeket közölt a kormányról és a miniszterelnökrôl.

A közszolgálati médiába való beavatkozás továbbra is aggodalomra adott okot. Több állami rádióállomást és televízió-csatornát irányított egy államilag kinevezett, arányos politikai képviselettel rendelkezô közszolgálati médiafelügyelet. A kormány személyi döntésekkel próbálta meg "kiegyensúlyozni" a közszolgálati média hírszolgálatát. Az ellenzéki politikai pártok szokás szerint bírálták a közszolgálati médiumok kormánypárti hírszolgáltatását. A magánkézben lévô hírmûsorok közönsége meghaladta a közszolgálati médiumokét.

A Médiatörvény lehetôvé tette, hogy országos kereskedelmi televízió és rádió testületek alakuljanak. A törvény megalkotásának célja az volt, hogy a még meglévô közszolgálati médiumokat elszigeteljék a kormányzati ellenôrzéstôl. Az Országos Televízió és Rádió Testület figyelemmel kísérte, hogy az új adók egyforma bánásmódban részesítenek-e valamennyi politikai pártot, cenzúrázta, illetve pénzbeli büntetésekkel sújtotta az állami és magán mûsorszórókat.

Folyamatosan jelentek meg a kisebbségek nyelveinek sajtóorgánumai, és az állami rádió naponta két órán keresztül sugároz mûsorokat a nagyobb kisebbségek anyanyelvein: roma, szlovák, román, német, horvát és szerb nyelven. A közszolgálati televízióban bemutattak egy 26 perces mûsort, amelyet a hét nagyobb kisebbség által és részére készítettek. Ezenkívül egy 50 perces közös mûsor is készült az öt kisebb kisebbség számára, melyet havonta mutattak be, továbbá hetente vetítették az egy-egy kisebbséget bemutató, 30 perces dokumentumfilm-sorozatot. A mûsorokat hétvégeken megismételték. A közalapítvány által támogatott, Rádió C nevû nonprofit rádióállomás (munkatársainak 80%-a roma) mûsorait csak a budapesti agglomerációban élôk hallhatták. Ugyanakkor a Rádió C vezetése megállapodott a regionális rádióállomásokkal, hogy egyes mûsorait eladja nekik. A környezô országokban kisebbségben élô magyaroknak, magyarokról és magyarok által készített mûsorokat hetente négy és fél óráig sugározták.

A kormány nem korlátozta az Internethez való hozzáférés vagy a tanszabadságot.

b. A békés gyülekezés és egyesülés joga

Az Alkotmány biztosítja a gyülekezés és az egyesülés szabadságát, és a kormány általában a gyakorlatban is tiszteletben tartotta e jogokat.

A törvény nem korlátozza a gyülekezést. Kivételes esetekben a hatóságok korlátozhatják a demonstrációk helyét és idejét, de nem tilthatják be azokat. A rendôrség csak abban az esetben vezethet be korlátozásokat, ha a tervezett gyûlés komoly fennakadást okozna egy bíróság, képviselôi testület mûködésében, vagy a közlekedésben. A kormány csak abban az esetben követelte meg a gyülekezési engedélyt, amikor a nyilvános összejövetelt úgymond érzékeny intézmények, pl. katonai létesítmények, nagykövetségek vagy fôbb kormányzati épületek közelében tervezték megtartani. Az év során a hatóságok négy, köztük három politikailag érzékeny rendezvény megtartását akadályozták meg e rendelkezés alapján.

Január 31-én egy neonáci csoportokkal kapcsolatban álló, hivatalosan bejegyzett, Vér és Becsület nevû szervezet kért rendôrségi engedélyt arra, hogy február 9-én demonstrációt rendezzenek Budapesten. A demonstrációra egy politikai nagygyûléseknek, kulturális rendezvényeknek és demonstrációknak rendszeresen otthont adó területen került volna sor. A hatóságok a parkírozás és a közlekedés akadályozása ürügyén tiltották meg a demonstráció megrendezését. Ezt követôen a hatóságok megkötés nélkül engedélyezték, hogy az Ifjú Szocialisták ugyanazon a helyen és napon ott gyülekezzenek. Korábban a budai Várnegyedben utasították el a Vér és Becsület szervezet rendezvényszervezési kérelmét. Akkor a kerületi önkormányzat azt állította, hogy már valamennyi létesítményét lefoglalták. Ezt követôen a Vér és Becsület engedélyt kapott arra, hogy február 15-én tartson demonstrációt.

A civil szervezetek koalíciója békés felvonulást tervezetett február 15-ére Budapest egyik népszerû és történelmi jelentôségû belvárosi körútján. A dátum egybeesett más európai fôvárosokban rendezett hasonló rendezvények idejével. A hatóságok azon az alapon kifogásolták az útvonalat, hogy a felvonulók zavarnák a közúti átmenô forgalmat, és a felvonulás megakadályozására Fôvárosi Bíróság is megerôsítette a rendôrségi határozatot. Ennek ellenére az adott napon körülbelül tízezren vonultak békésen az utcákra.

c. Vallásszabadság

Az Alkotmány biztosítja a vallásszabadságot, és a kormány általában a gyakorlatban is tiszteletben tartotta ezt a jogot. Magyarországon nincs államvallás; ugyanakkor négy történelmi egyház (római katolikus, református, lutheránus és zsidó) és 136 hivatalosan elismert vallás mûködik.

Egy vallás bejegyzéséhez 100 aláírásra van szükség. A bejegyzést bármely helyi bíróság elvégezheti. Minden csoport szabadon gyakorolhatja vallását, ám a hivatalos bejegyzésnek köszönhetôen a vallási felekezetek jogot formáltak bizonyos védelemre és elôjogokra, illetve az állami támogatás bizonyos formáira. A kormány minden évben támogatott egyes vallási felekezeteket, az adófizetôk pedig nettó adójuk egy százalékával támogathatják valamelyik egyházat. A Parlament januárban módosította az adótörvényt, mely szerint a bejegyzett egyházaknak adott támogatás adómentes, a kormány pedig kiegészíti az adófizetôk adományait. Az év folyamán a kormány 117 vallási felekezetet támogatott, héttel többet, mint 2002-ben.

A vallásoktatás nem volt része az oktatási közintézmények tananyagának; ugyanakkor az állam engedélyezi, hogy az általános és középiskolás tanulók tanórán kívüli hittanoktatásban részesüljenek.

A vallási felekezetek és az állam megállapodtak abban, hogy az állam számos ingatlant visszaad az egyháznak, illetve pénzbeli kártérítést nyújt a vissza nem adható ingatlanokért. Ezeket a megállapodásokat az 1991-es Kárpótlási Törvény fogja össze, amely arra kötelezi a kormányt, hogy adjon kártérítést az egyházaknak a kormány által 1946. január elseje után elkobzott ingatlanokért. Az év folyamán a kormány 7,07 milliárd forintot (28,3 millió dollárt) fizetett ki kártérítésként a kommunista rendszer idején elkobzott vagyonért.

Az év során a kormány 174 olyan ügyben hozott döntést, amely a kommunisták által kisajátított egyházi tulajdont érintett; 61 egyház ingatlant kapott, 113 felekezet pedig pénzbeli kártérítést. Az év végén ezernél kevesebb ügy volt függôben.

A zsidó közösség képviselôi aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy antiszemita megnyilvánulásokra került sor egyes médiumokban, a társadalomban és kódolt politikai beszédekben. Például a magyar közszolgálati rádióban sugárzott vasárnapi hírmûsor, a Vasárnapi Újság egyes részeit azzal vádolták, hogy antiszemita nézeteket valló vendégeket szólaltattak meg. Októberben a hetenként jelentkezô talk show, az Éjjeli Menedék vendége a Holocaustot tagadó David Irving volt, aki becsmérlô kijelentéseket tett a zsidókról. A mûsort végül beszüntették. A zsidó közösség képviselôi arról panaszkodtak, hogy egy Európai Unió ellenes mozgalom a Dávid-csillagot használta fel az anyagában. A közösség képviselôi a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához fordultak azzal a kéréssel, hogy zárasson be egy megyei múzeumban rendezett kiállítást, amely a második világháború idején fennálló nyilasmozgalmat és a magyar nacionalizmust mutatta be. A kiállítást bezárták és anyagát visszajuttatták a tulajdonosainak.

A rendôrségi jelentések szerint az év folyamán 459 esetben történt sír- és temetôgyalázás. Ez a szám 2002-ben 371 volt. Arról nincsenek adatok, hogy mely egyház tulajdonában voltak a meggyalázott temetôk. A zsidó közösség állítása szerint ebben az évben kevesebb sírrongálás történt a zsidó temetôkben, mint 2002-ben. A legtöbb rongálást fiatalok követték el, és a zsidók az incidenseket nem tekintették antiszemita jellegûnek. Az év folyamán egy feljebbviteli bíróság megváltoztatta egy protestáns lelkész, parlamenti képviselô, a Magyar Igazság és Élet Pártjának volt tagjának ítéletét, akit azzal vádoltak, hogy gyûlöletet szított 2001-ben megjelent antiszemita cikkeivel.

Bôvebb információ a www.state.gov/g/drl/rls/irf/2003/ weboldalon található Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2003.

d. Jog az országon belüli mozgáshoz, a külföldi utazáshoz, a kivándorláshoz és hazatéréshez

Ezeket a jogokat az Alkotmány biztosítja, és a kormány általában a gyakorlatban is tiszteletben tartotta ôket. Az elmúlt évektôl eltérôen most nem érkezett jelentés arról, hogy a helyi önkormányzatok megpróbálták volna kiûzni településeikrôl a roma lakosságot.

A kormány késleltetheti, de nem tagadhatja meg a kivándorlás jogát azoktól, akik jelentôs, bíróság által felmért adósságot halmoztak fel, vagy államtitok birtokában vannak. A több mint 10 millió forint (mintegy 40.000 dollár) köztartozással rendelkezô személyektôl megtagadhatják az úti okmányok kiadását. A kormány sem saját, sem külföldi állampolgárok esetében nem vezette be a kilépési vízumkötelezettségét. A társadalmi és gazdasági problémák miatt folytatódott a roma lakosság kivándorlása, elsôsorban Kanadába és az EU tagállamokba.

A törvény biztosítja a menedékjogot azon személyek számára, akik eleget tesznek az ENSZ 1951-es Menekültügyi Egyezményében és az 1967-es Jegyzôkönyvben foglalt rendelkezéseknek. A gyakorlatban a kormány védelmet biztosított a visszafordítás ellen és menedékjogot adott. A kormány együttmûködött az ENSZ Menekültügyi Fôbiztosságával (UNHCR) és más, menekülteket támogató humanitárius szervezetekkel. Az UNHCR beszámolója szerint az év során 2401 menedékjogot kérô lépett be az országba, közülük 1843-an tiltott határátlépést követtek el. A menedékjogot kérôk elsôsorban Afganisztánból, Irakból, Törökországból, Szomáliából és Grúziából érkeztek. A kormány 772 kérelmezônek adott menedékjogot, és az év végén még 290 ügy volt függôben. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, korábban Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a menedékjogi és bevándorlási ügyekben illetékes központi szerv.

A menedékjogot kérôket három kormányzati szálláshelyen, illetve két ideiglenes, NGO-k által fenntartott táborban helyezték el. Egy ideiglenes szálláshelyet bezártak, egyet pedig megnyitottak a felnôtt kísérete nélkül érkezô fiatalkorúak részére.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hét területi irodát nyitott a menedékjogi kérelmek feldolgozására és fogadóközpontban mûködtetett. Azokat a menedékeseket, akik csak más európai országba való átutazási lehetôséget kértek, arra ösztönözték, hogy térjenek vissza származási országukba. Az év végén 602 menedékes élt a három állandó és egy ideiglenes fogadóközpontban, és 13 kiskorú (8 hónapostól 17 éves korig) élt a kíséret nélkül érkezô kiskorúaknak megnyitott új otthonban. A szigorúbb körülmények között, szigorúbb felügyeletet igénylô külföldiek számára az Idegenrendészeti és Állampolgársági Hivatal négy, közösségi szálláshelynek nevezett intézményt mûködtetett. A fogadóközpontokban elhelyezett külföldiek mozgásszabadságát kevésbé korlátozták, mint a közösségi szálláshelyeken élôkét. Több NGO és emberi jogi szervezet segítette a menedékeseket és biztosított számukra jogi tájékoztatást.

Ezenkívül a kormány ideiglenes védelmet nyújtott azon egyének számára, akik nem minôsültek menekülteknek vagy menedékeseknek. A tiltott határátlépésen ért, de érvényes úti okmányokkal rendelkezô külföldiek menekült státuszért folyamodhatnak. A többi tiltott határátlépôt, akik kiutasítása még folyamatban van, ideiglenesen az ország különbözô pontjain lévô nyolc határôrségi létesítményben szállásolták el. Az év végén 102 személy lakott ezekben a létesítményekben. A határôrségi létesítményekben elhelyezett külföldiek közül a legtöbben Moldáviából, Afganisztánból, Kínából, Szerbiából és Ukrajnából érkeztek. Bár a rendôrség igyekezett a menedékjogra nem jogosult fogvatartottakat minél hamarabb kiutasítani az országból, a forráshiány, illetve a fogvatartottak tulajdon- vagy okmányhiánya (pl. útlevél) miatt elhúzódott itt tartózkodásuk. Az NGO-k bírálták a kormányt amiatt, hogy határozatlan ideig tartja fogva a hontalan, illetve okmányokkal nem rendelkezô külföldieket, akik ügyében még nem született döntés. Nem érkezett jelentés arról, hogy kiutasítás közben hatalommal való visszaélést követtek volna el. Az NGO-k és külföldi kormányok továbbra is bírálták a kormányt azért, hogy a határôrségi létesítményekben embertelenek a körülmények, illetve azért, hogy önkényes alapon alkalmazzák a menedékügyi eljárásokat. A kormány átszervezte az Idegenrendészeti és Állampolgársági Hivatalt, egyes menedékügyi döntéshozatali eljárást kivont a Határrendészet hatáskörébôl, idegenrendészeti fogadó létesítményeket létesített, és együttmûködött az NGO-kkal a helyzet orvoslására és a feltételek javítására.

3. Rész Politikai jogok tiszteletben tartása: Az állampolgárok kormányváltási joga

Az Alkotmány biztosítja az állampolgárok számára azt a jogot, hogy békés körülmények között más kormányt válasszanak. Az állampolgárok a rendszeres idôközönként megtartott, egyetemes választójogon alapuló szabad és tisztességes választásokon élnek ezzel a jogukkal. Választásokat legalább négyévente rendeznek. A legutóbbi parlamenti választásokat 2002 áprilisában, míg a helyhatósági választásokat 2002 októberében tartották. Az ország politikai és gazdasági szerkezetének reformjának eredményeképpen Magyarország 2002-ben lehetôséget kapott arra, hogy 2004 májusában csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Az országgyûlési képviselôk megválasztására négyévente, többlépcsôs rendszerben kerül sor, amelyben a szavazók egyéni jelöltekre és pártlistákra adják le voksukat. 2002 májusában a választásokat követôen a Szocialista Párt koalícióra lépett a Szabad Demokraták Szövetségével, melynek köszönhetôen a két párt tízfôs parlamenti többséget szerzett. A koalíció vezetô tagja a Szocialista Párt volt, amely Medgyessy Pétert jelölte a miniszterelnöki posztra. A FIDESZ Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum alkották a parlamenti ellenzéket. Az etnikai kisebbségekrôl szóló törvény és a választási törvény lehetôvé teszi a kisebbségi önkormányzatok megalakulását (lásd 5. rész).

A nôk politikai tevékenységét vagy a kormányban való részvételét jogilag semmi sem akadályozta. A Parlamentben a 386 képviselô közül 35 nô volt. A kormányban ketten képviselték a szebbik nemet, és több nô tevékenykedett államtitkárként vagy helyettes államtitkárként. Nô (a volt igazságügy-miniszter) vezette a Magyar Demokrata Fórumot, a négy parlamenti párt egyikét. A házelnök és egyik helyettese is nô volt. A nôk nagyobb politikai aktivitást mutattak a vidéki és helyi önkormányzatokban, mint nemzeti szinten. A Magyar Nôszövetség egész évben rendezett hétvégi kurzusokat, hogy ösztönözze a nôk közéleti szerepvállalását.

Bár a kisebbségi képviselôk közvetlenül nem kaptak parlamenti helyeket, több olyan parlamenti képviselô is volt, akik etnikai kisebbségekhez tartoztak, pl. etnikai németekhez és szlovákokhoz. A parlamenti képviselôk közül négyen roma származásúak voltak.

A törvény lehetôvé teszi, hogy helyi kisebbségi önkormányzatok alakuljanak az etnikai kisebbségek jogainak nagyobb fokú tiszteletben tartása végett, különösen az oktatás és a kultúra területén. Az önkormányzatok a központi költségvetésbôl kaptak támogatást, a helyi önkormányzatoktól pedig logisztikai segítséget. Az önkormányzatok széles körû autonómiát biztosítottak a kisebbségek számára, illetve elsôsorban oktatási és kulturális ügyekkel foglalkoztak. Az egyes önkormányzatok elnökei a helyi önkormányzati közgyûlés tagjai. Az elnök nem rendelkezik szavazati vagy vétójoggal, de felszólalhat, illetve részt vehet a bizottsági üléseken. A kisebbségi önkormányzatok a helyi önkormányzatoktól függnek finanszírozás, irodahelyiség és berendezés tekintetében. A 13 kisebbség közül bármelyik alakíthat kisebbségi önkormányzatot, ha a tízezer lakosnál kevesebb lélekszámú településeken legalább 50, vagy a nagyobb településeken legalább 100 érvényes szavazatot kapnak.

Mivel hivatalosan nem került nyilvántartásba az állampolgárok etnikai hovatartozása, a kisebbségi önkormányzatok alakításáról szóló szavazás nem korlátozódott az adott kisebbségekre. A helyi önkormányzati szavazócédulán kívül minden szavazó kapott egy kisebbségi szavazócédulát is. A megválasztott helyi kisebbségi önkormányzatok megválaszthatták a nemzeti kisebbségi önkormányzataikat. Ezzel a lehetôséggel mind a 13 kisebbség élt. Az együttmûködés megkönnyítése érdekében több roma önkormányzat területi csoportot hozott létre. A bírálók nagyobb hatáskört és több pénzügyi forrást követelnek a kisebbségi önkormányzatok részére.

2002-ben nem kisebbséghez tartozó jelöltek is bekerültek a kisebbségi önkormányzatokba, és egyes esetekben, mint például Jászladányban, többségbe is kerültek. A roma jogok tiszteletben tartását figyelemmel kísérôk ezt az eredményt a helyi roma közösség aláásásának tekintették. A kormány azon erôfeszítései, hogy a kisebbségi és választási törvények módosításával akadályozza meg azt, hogy nem kisebbségi állampolgárok szavazzanak a kisebbségi önkormányzati választásokon, még nem vezettek eredményre az év végéig. Augusztusban 1845 aktív önkormányzat mûködött az országban. Négy helyi önkormányzati vezetô volt roma származású, és 544 roma képviselô ült a helyi és megyei önkormányzati közgyûlésekben.

A roma és egyéb kisebbségi önkormányzatok hatékony mûködését két tényezô akadályozta:

1.) a nem a kisebbséghez tartozók beválasztása a kisebbségi önkormányzatokba, ami egyes kisebbségeket korlátozott abban, hogy gyakorolják a törvény által szorgalmazott autonómiát,

2.) egyes helyi önkormányzatok állítólag elhanyagolták a kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladataik ellátását, melynek következtében a kisebbségi önkormányzatok nem rendelkeztek törvényes mandátummal és pénzügyi forrásokkal.

4. rész: A kormány hozzáállása az emberi jogok sérelmére elkövetett állítólagos esetek nemzetközi és nem-kormányzati kivizsgálásához

Több hazai és nemzetközi emberi jogi csoport gyakorlatilag kormányzati befolyás nélkül mûködött, vizsgálták az emberi jogok sérelmére elkövetett eseteket, illetve azokról jelentéseket készítettek. Több NGO jelentette, hogy a kormány továbbra is készségesen áll rendelkezésükre információkérés esetén. Az emberi jogi csoportok azt jelezték, hogy javult az együttmûködés a minisztériumokkal és ügyészekkel a roma és rendôrségi visszaélések kivizsgálása tekintetében. Egyre több NGO vett részt a törvényhozási folyamatban; ugyanakkor az NGO-k azt állították, ezen a területen a kormány nem volt kellôen együttmûködô.

A kormány nem avatkozott be a nemzetközi NGO-k tevékenységébe, és több közülük, így a Helsinki Bizottság irodát is nyitott az országban.

A 21 tagú parlamenti bizottság (emberi, kisebbségi és vallási jogok parlamenti bizottsága) meghallgatásokat tartott és részt vett a törvényhozói folyamatban. A bizottsági tagok között kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselôk is voltak, a parlamenti képviseletnek megfelelô arányban. A bizottság elnöke ellenzéki politikus volt. Az országban volt külön emberi jogi, adatvédelmi és kisebbségi ombudsman. Az állampolgári biztosok a kormánytól teljesen függetlenek voltak, tevékenységeikrôl és eredményeikrôl éves jelentésekben számoltak be a Parlamentnek. A Parlament hat éves idôtartamra választja az állampolgári biztosokat. Azok a személyek, akik panaszukra máshol nem kaptak orvoslást, az ombudsmani irodától kérhetnek segítséget. Az ombudsmani iroda nem hozhat kötelezô érvényû döntéseket, de közvetítô szerepet vállalhat és tényfeltárást végezhet.

A kisebbségi ügyek állampolgári biztosa - egy német nemzetiségû személy, akit 2001-ben már másodszorra választottak meg - aktív szerepet játszott a roma közösség elleni diszkriminációval kapcsolatos állítások kivizsgálásában, mint például iskolai szegregáció, otthonhoz jutási esélyek, és nem roma nemzetiségûek beválasztása a roma kisebbségi önkormányzatokba (lásd a 3. és 5. részt).

A kormány új kabinetszintû posztot alakított ki tárca nélküli esélyegyenlôségi miniszter néven. A Roma Ügyek és a Civil Kapcsolatok államtitkárságait e miniszter hatáskörébe utalták.

5. rész: Faji, nemi, nyelvi hovatartozáson, egészségi állapoton vagy társadalmi helyzeten alapuló megkülönböztetés

Az Alkotmány biztosítja a személyes jogokat, az egyenlôséget és a megkülönböztetés elleni védelmet, ám a gyakorlatban továbbra is érezhetô a diszkrimináció, mindenekelôtt a roma lakossággal szemben.

Nôk

Feltételezések szerint gyakori volt a nôk sérelmére elkövetett családon belüli erôszak, ám az ilyen esetek többségérôl nem érkezik bejelentés, és a panasszal élô áldozatok gyakran csak minimális segítséget kaptak a hatóságoktól. A Nôk a Nôkért Egyesület (NANE) civil szervezet arról számolt be, hogy a nôk 20 százaléka potenciális vagy tényleges áldozata a családon belüli erôszaknak, és hogy hetente egy nô belehal az ilyen bántalmazásba. Az NGO-k azt is jelentették, hogy nem fektetnek elég hangsúlyt a bûncselekmények áldozatául esett nôk védelmére. A rendôrség és az ügyészség általában közömbösen viselkedett a családi erôszak áldozataival szemben.

A törvény bünteti a házasságon belüli nemi erôszakot. A nôk jogait képviselô szervezetek szerint minden 10 nô közül egy házasságon belüli nemi erôszak áldozata, és hogy a társadalom ódivatúan viszonyul a házastársi bántalmazáshoz. A törvény tiltja a családon belüli erôszakot, és bünteti az ilyen cselekményben vétkesnek talált személyeket. Az év folyamán nem érkezett jelentés arról, hogy családon belüli erôszakért emeltek volna vádat valaki ellen.

Létezik törvény a nemi erôszak ellen, ám kulturális okokból gyakran maradtak ismeretlenek az ilyen cselekmények. A jelentések szerint a rendôrség gyakran tanúsított közömbös magatartást a szexuális bántalmazás áldozataival szemben, különösen akkor, ha az áldozat már korábbról ismerte bántalmazóját. A jelentések szerint az év folyamán 82.243 bejelentett bûncselekmény áldozata volt nô. Az NGO-k állítása szerint a rendôrség a bejelentett esetek egyharmadában nem volt hajlandó segíteni az áldozatoknak.

Minden megyei rendôrkapitányságon mûködik áldozatvédelmi egység. A rendôrségi alkalmazottakat NGO-k és nemzetközi szervezetek képviselôi tájékoztatták arról, hogyan kell megfelelôen eljárni nemi erôszak és szexuális bántalmazás eseteiben. A családon belüli erôszak áldozatai egy országos telefonos segélyvonalon vagy a menhelyek valamelyikén kaphattak segítséget. A segélyvonal megszakításokkal napi három órán keresztül fogadta a hívásokat, és üzenetrögzítô mûködött, amikor a tanácsadó személyesen nem tudott tanácsot adni. A menhelyek rövid idôre menedéket biztosítottak az áldozatok számára. A menhelyek címei titkosak az áldozatok védelme érdekében.

A törvény bünteti a prostitúciót, ám a helyi önkormányzatok kialakíthatnak úgy nevezett "türelmi zónákat", ahol megtûrik ezt a fajta tevékenységet. Az elsô türelmi zónát, amelyet 2002-ben alakítottak ki Miskolcon, megszüntette a helyi önkormányzat, míg Budapesten új zónát hoztak létre.

A szexuális kizsákmányolás céljait szolgáló lánykereskedelem komoly probléma volt (lásd a 6.f részt).

A Büntetô Törvénykönyv nem tiltja a munkahelyi szexuális zaklatást, és ez a probléma meglehetôsen elterjedt. A nôk jogait védô csoportok azt jelentették, hogy kevés támogatást kaptak a szexuális zaklatás büntetését célzó erôfeszítéseikben, és a szexuális zaklatást eltûrték azok a nôk, akik jobban féltek a munkanélküliségtôl, mint a zaklatástól. A Munka Törvénykönyve, amely a munkahelyi biztonság kérdéseit szabályozza, maximum három éves szabadságvesztéssel bünteti a szexuális zaklatást; a nem erôszakos jellegû szexuális zaklatás a rágalmazásra vonatkozó törvénycikkelyek alapján is büntethetô. A Munka Törvénykönyvének e rendelkezése értelmében az év folyamán nem történt vádemelés.

A nôk ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint a férfiak, ideértve az egyenlô örökösödési és tulajdonjogokat. A felsô és középvezetôk között az üzleti és a kormányzati szférában a nôk továbbra is kevesen vannak, és a gyakorlatban a nôk kevesebbet kerestek, mint hasonló pozícióban lévô és hasonló foglalkozású férfitársaik. Az elmúlt néhány évben emelkedett a rendôrségi vagy katonai állományban lévô nôk száma, és a nôk nagy arányban képviseltették magukat a jogi, orvosi és tanári pályákon. Az év folyamán a kormány az egyenlô esélyek elômozdítása érdekében kiemelt egy olyan egységet, amely korábban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium alá tartozott, és külön hivatallá szervezte a tárca nélküli esélyegyenlôségi miniszter vezetésével.

Gyermekek

A kormány elkötelezetten védi a gyermekek jogait. Az oktatás 16 éves korig kötelezô és ingyenes. Az Oktatási Minisztérium becslése szerint az iskoláskorú gyermekek 95 százaléka (a roma gyerekek kivételével) járt iskolába. A roma gyerekek körében sokkal nagyobb a valószínûsége annak, hogy 16 éves koruk elôtt kimaradnak az iskolából. A roma gyerekek beiratkozási és végzési arányairól nem állt rendelkezésre megbízható adat, mivel tilos az etnikai hovatartozásról adatot gyûjteni.

A roma és egyéb civil szervezetek bírálták azt a gyakorlatot, hogy a roma gyerekeket szellemi fogyatékos vagy rossz tanulmányi eredményû gyerekek oktatására tervezett kisegítô iskolákba küldtek át, ami tényleges szegregációt eredményez. Bár a gyerekek visszatérhettek a rendes iskolarendszerbe, csak kis százalékuk élt ezzel a lehetôséggel. 2002-ben a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyûlési biztosa kijelentette, hogy a közoktatásban fennmaradt a szegregáció. Az ombudsmani iroda által korábban készített jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a szellemi fogyatékos gyerekeket befogadó "speciális iskolákban" tanuló roma gyerekek nagy száma az elôítélet és a közoktatási rendszer bukásának a jele. Annak megakadályozására, hogy indokolatlanul küldjenek gyerekeket, különösen roma gyerekeket kisegítô iskolába, a szülôket arra kötelezték, hogy az iskola döntése alapján gyermeküket ilyen programba írassák, majd a gyermek tanulmányi elômenetelét évente vizsgálták. Továbbra is fennáll az NGO-k aggodalma, mely szerint a biztonsági intézkedések ellenére a roma gyerekeket még mindig indokolatlanul küldik speciális iskolákba. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal becslése szerint 700 iskolában van etnikai hovatartozáson alapuló szegregáció. A kormány állítása szerint a roma iskolák kialakításának célja az intenzív segítségnyújtás a hátrányos helyzetû gyermekek részére.

A romák oktatását érintô egyik esetben a jászladányi önkormányzat 11 magánosztályt alakított ki az állami iskolán belül, és kérvényezte, hogy az osztályokat külön magániskolaként akkreditálják. A roma kisebbségi önkormányzat és az Oktatási Minisztérium ezt a kérelmet a roma és nem roma tanulók szétválasztására irányuló lépésként értelmezte. Bár az Oktatási Minisztérium 2002-ben felfüggesztette az iskola akkreditálását és megtiltotta a magánosztályok indítását, a jászladányi állami iskolákban továbbra is fennmaradtak az etnikai alapon megosztott osztályok. Szeptemberben engedélyezték, hogy egy magán alapítványi iskola tovább mûködjön. Az Esélyegyenlôségi Miniszter szerint az iskolának lehetôséget kellene kapnia arra, hogy megmutassa, náluk nincs szegregáció.

Indultak programok a felsôoktatásban tanuló romák számának növelése érdekében. A Romaversitas program roma diákok felsôfokú diplomaszerzését volt hivatott támogatni; a pécsi és a zsámbéki tanárképzô fôiskolákon roma tanulmányokat is oktattak, míg a Pécsi Tudományegyetemen Romológiai tanszék mûködött. A kormány több ösztöndíjat biztosított roma diákok számára az oktatás valamennyi szintjén a Magyarországi Cigányokért Közalapítványon keresztül. A kormány beszámolója szerint a 2002/03-as tanévben több mint 20.000 roma diák részesült állami ösztöndíjban, közülük 1500-an felsôfokú tanulmányaikhoz kaptak támogatást.

Az iskolás korú gyerekek ingyenes egészségügyi ellátásban részesülhetnek az állami intézményekben és a legtöbb oktatási intézményben. A gyermekek képességeinek felmérésére és tanácsadásra pszichológusok álltak rendelkezésre, és rendelkezések biztosították a gyermekek fogászati szûrését.

A gyermekek bántalmazása továbbra is probléma volt. A becslések szerint a 12 éven aluli lányok 25%-át bántalmazta valamelyik családtag. Az év folyamán tett bejelentések szerint 3815 gyermek vált bûncselekmény áldozatává. Az NGO-k beszámolói szerint az állami nevelôintézetekben gyakori volt a gyermekek elhanyagolása és bántalmazása. A törvény bünteti a felnôtt és kiskorú közötti szexuális kapcsolatot, ha a kiskorú 14 éven aluli. A Büntetô Törvénykönyv tartalmaz rendelkezéseket a kiskorú elhanyagolása és veszélyeztetése, a bántalmazás és gyermekpornográfia büntetésére, ám a gyermekvédelmi törvényt csak ritkán alkalmazták.

Nem volt jellemzô a gyermekprostitúció, bár elôfordultak egymástól független esetek. A gyermekprostitúcióban bûnösnek talált személyek szigorú büntetésben részesülnek a törvény értelmében. Gondot okozott a szexuális kizsákmányolást szolgáló gyermekkereskedelem (lásd a 6.f részt.).

Fogyatékkal élô személyek

A törvény tiltja a fogyatékosokkal szembeni megkülönböztetést a foglalkoztatás, az oktatás vagy egyéb állami szolgáltatások nyújtása területén. Kormányforrások becslése szerint az országban mintegy 600.000 - 1 millió ember él fogyatékkal (a népesség 6-10 százaléka). Közülük 300.000-350.000 súlyosan fogyatékosok, akik emelt kormánytámogatásban részesültek. A fogyatékkal élôk társadalmi diszkriminációtól és elôítélettel sújtottak.

A Szociális és Családügyi Minisztérium irányítása alatt álló Fogyatékos Tanács a kormány egyik tanácsadó testülete volt. Egy rendelet elôírja, hogy a 20 fônél több személyt foglalkoztató cégek a munkahelyek 5%-át kötelesek fizikai vagy szellemi fogyatékkal élôk számára fenntartani. E kötelezettség megszegése a havi átlagkereset akár 75%-ával egyenlô pénzbüntetést von maga után. A Mental Disability Rights International (MDRI) nevû nemzetközi nem-kormányzati szervezet és a magyarországi Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum megjegyezte, hogy nem áll rendelkezésre módszer annak ellenôrzésére, hogy hogyan bánnak a gondnokság alá helyezett fogyatékos személyekkel. Az MDRI és a PEF azt is bírálta, hogy az állami intézményekben "ketrecekben" tartják a szellemi fogyatékosokat.

A törvény elôírja, hogy az épületek a fogyatékkal élôk számára is legyenek megközelíthetôek; ugyanakkor a fogyatékkal élôk számára elérhetô szolgáltatások korlátozottak voltak, és a legtöbb épület nem volt kerekes székkel megközelíthetô.

Nemzeti/Faji/Etnikai kisebbségek

A törvény elismeri az egyének kisebbségi jogait, megállapítja az etnikai kisebbségek kollektív jogainak koncepcióját, és kinyilvánítja az etnikai kisebbségek elidegeníthetetlen kollektív jogát az etnikai identitás megôrzése végett. A törvény lehetôvé teszi az etnikai és nemzeti jellegû egyesülést, mozgalmakat és politikai pártszervezôdést, és garantálja az etnikai kisebbségek anyanyelveinek szabad használatát. Ahhoz, hogy elismerjék, egy etnikai csoportnak már legalább százéves múlttal kell rendelkezniük az országban, és tagjainak magyar állampolgároknak kell lenniük. E feltétel alapján 13 nemzeti vagy etnikai csoport kapott kisebbségi státuszt (közülük a roma csoport volt messze a legnépesebb). Más csoportok is kérhetik a Parlament Elnökétôl, hogy nyilvánítsák ôket kisebbségnek, amennyiben teljesítik a feltételeket.

A 2001. évi népszámlálás szerint a romák a lakosság kb. két százalékát alkották, de számos NGO és kormányhivatal becslése szerint arányuk elérheti az öt százalékot is. A németek, a második legnagyobb kisebbség, ôk a lakosság körülbelül 0,7 százalékát alkották. A szlovákok, horvátok, románok, lengyelek, ukránok, görögök, szerbek, szlovénok, örmények, rutének és bolgárok kisebb közösségeit szintén etnikai kisebbségként ismerték el.

A Roma Ügyek Hivatalát a Miniszterelnöki Hivatalban helyezték el. A hivatalt irányító államtitkár roma származású, parlamenti képviselô, a nagykanizsai roma kisebbségi önkormányzat korábbi elnöke. Egy új pozíciót is létrehoztak a roma ügyek miniszteri biztosa néven, és a kormány azt tervezte, hogy hat minisztériumba küld ilyen biztost. Az év végén még csak az Oktatási Minisztériumban dolgozott roma ügyekért felelôs miniszteri biztos.

A romák lakáskörülményei továbbra is sokkal rosszabbak voltak, mint általában a lakosságé. A romák általában sokkal alacsonyabb iskolai végzettséggel, átlagnál kevesebb jövedelemmel rendelkeztek, és várható élettartamuk is rövidebb volt az átlagosnál. A becslések szerint a romák körében a munkanélküliség körülbelül 70%-os volt, az országos átlag több mint tízszerese, és a legtöbb roma rendkívüli szegénységben élt.

A kisebbségek állampolgári biztosa aktív szerepet játszott az állítólagos roma-ellenes diszkriminációs esetek kivizsgálásában, és továbbra is szorgalmazta az egységes diszkrimináció-ellenes törvényt (lásd a 4. részt).

Gyakoriak voltak azok a beszámolók, amelyek a rendôrök hatalommal való visszaéléseirôl szóltak a romákkal szemben. Ám sok roma félt attól, hogy jogorvoslatot kérjen vagy jelentse az eseteket a civil szervezeteknek (lásd 1.c rész.). Februárban egy roma férfi rendôri túlkapással vádolta a hajdúhadházi rendôrséget, miután meglôtték, de nem derült ki, hogy ôrizetben vagy szökésben volt-e az illetô, amikor az eset történt. Az év végéig még nem született döntés az ügyben. A rendôrség nem avatkozott be a romák közötti erôszak megfékezésére sem. Nem történt elôrelépés abban a 2002-es ügyben, amikor a felgyújtották a pécsváradi roma kisebbségi önkormányzat épületét.

A Büntetô Törvénykönyv bünteti az áldozat etnikai, faji vagy nemzeti hovatartozása miatt elkövetett, gyûlölet-motiválta bûncselekményeket. Az év végén még függôben volt három olyan 2001-es ügy, amelyben antiszemita röpirat terjesztésével való közindulat szítása volt a vád. December elsején a Parlament elfogadta a gyûlöletbeszédrôl szóló törvény módosítását. A módosítás értelmében egy beszéd nyelvezetének nem kell feltétlenül "erôszakra buzdító"-nak lennie ahhoz, hogy gyûlöletbeszédnek lehessen tekinteni. A Parlament Elnöke az Alkotmánybíróság hatáskörébe utalta a törvénymódosítást, amely az év végéig még nem rendelkezett arról, hogy alkotmányba ütközik-e a törvény, vagy sem.

Még mindig éltek a romákkal kapcsolatos negatív sztereotípiák, melyek szerint a cigányok szegények és a társadalom terhére vannak. Folytatódott a széleskörû diszkrimináció a romák ellen az oktatásban, a lakásügy területén, a büntetésvégrehajtási intézményekben, illetve a közintézményekhez (pl. éttermekhez és kocsmákhoz) való hozzáférés terén. Néhány esetben a hatóságok megbüntették azokat a létesítményeket, amelyek megtiltották a belépést a romák számára. Augusztusban a Roma Sajtóközpont közzétett egy jelentést, mely szerint egy Pest megyei kórházban külön helyezték el az állapotos roma nôket. Októberben a kisebbségi jogok ombudsmana fegyelmi vizsgálatot indított a piliscsabai közjegyzô helyettese ellen a romákkal kapcsolatos gyûlölködô megjegyzései miatt; az illetô személyt felfüggesztették állásából. Novemberben két roma férfiról bebizonyosodott, hogy ártatlanok, és 15 havi fogvatartás után szabadlábra helyezték ôket. A két férfi kártérítési pert indított, de nem ítélték meg számukra a kért összeget. A bírósági végzésben az állt, hogy mivel az egyének az átlagosnál "primitívebbek", nem indokolt a nagyobb kártérítés. A másodfokú bíróság fenntartotta az ítéletet, ám a Miniszterelnök megrovásban részesítette a bírót.

A legtöbb kisebbség anyanyelvén folyt oktatás, ugyan különbözô mértékben. Voltak olyan kisebbségi iskolák, ahol a kisebbségi nyelv egyúttal az oktatás elsô számú nyelve volt, és voltak olyan iskolák, ahol a kisebbségek nyelveit második nyelvként tanították.

A roma iskolák zsúfoltabbak, rosszabbul felszereltek, és lényegesen elhanyagoltabbak, mint a nem roma gyerekek oktató iskolák. Kormányzati források becslése szerint a romák körében az iskolavégzési arány még mindig lényegesen alacsonyabb, mint a nem romák körében, jóllehet a becsléseket statisztikai adatokkal nem tudták alátámasztani.

6. rész Munkavállalói jogok

a. Egyesülési jog

A Munka Törvénykönyve elismeri a szakszervezetek szervezkedési jogát és lehetôvé teszi a szakszervezeti pluralizmust. A munkavállalók szabadon egyesülhetnek, választhatnak képviselôket, adhatnak ki folyóiratot, és nyíltan propagálhatják tagjaik érdekeit és nézeteit.

Az országban 2003-ban hat szakszervezeti szövetség mûködött; mindegyik a gazdaság különbözô ágazataiban. A legnagyobb szakszervezeti szervezet a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége volt, az egykori monstrum kommunista szakszervezet független utóda, mintegy 235.000 taggal. A szakszervezeti tagság jele, hogy 2002-ben összesen 630.000 adófizetô kért adócsökkentést szakszervezeti tagdíjfizetés címén.

A munkáltatóknak tilos megkülönböztetést alkalmazni a szakszervezetek és azok tagjai ellen. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium ügyel e rendelkezés betartására; ennek ellenére, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek eljuttatott jelentésükben a szakszervezetek azt állították, hogy a kormány szakszervezet-ellenes álláspontja negatív hatással bír a cégeken belüli munkaügyi kapcsolatokra. Például a szakszervezetek azt állították, hogy a cégvezetés megtagadta a szakszervezeti díjak levonását, hiába kérték azt a szakszervezetek. A kormány ismét felállította az Érdekegyeztetô Tanácsot (ÉT) a szakszervezeti aggodalmakra válaszul, és úgy tûnt, hogy javul a kormány és a szakszervezetek kapcsolata.

A kormány nem korlátozta a szakszervezetek kapcsolatait a nemzetközi szervezetekkel, és a szakszervezetek széles körû kapcsolatokat alakítottak ki a nemzetközi szakszervezetekkel.

b. A szervezôdéshez és a kollektív alkuhoz való jog

A Munka Törvénykönyve biztosítja az alkuhoz való jogot vállalati és ágazati szinten, de a kollektív alku számos gazdasági ágazatban nem volt széles körben elterjedt. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség 2001. évi éves beszámolója szerint a hat magyar szakszervezet azt állította, hogy a törvények nagyon sok munkavállalói és szakszervezeti jogot aláásnak. Azonban a Munka Törvénykönyvének módosításáról szóló, 2002-ben kezdôdött tárgyalások még nem zárultak le. A munkaügyi szervezetek együttmûködtek egymással, például a nagyobb szakszervezetek szoros kapcsolatban álltak az ÉT-tel, amely egy asztalhoz ültette a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek képviselôit, hogy munkaügyi tanácsokat adjanak a kormánynak és kijelöljék a tervezett béremelést. Az egyes szakszervezetek és cégvezetések üzemi szinten tárgyalhatnak a magasabb bérekrôl. Egy külön törvény értelmében a közalkalmazottak tárgyalhatnak a munkakörülményeikrôl, de a béremelésüket illetô végsô döntést a Parlament hozza. A munkaügyi törvények megalkotása és egyéb feladatok a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott.

A katonai és rendôrségi állományban lévôkön kívül a dolgozókat megilleti a sztrájkjog, de az év folyamán senki nem élt vele.

Az országban nincsenek export-feldolgozó zónák, de egyes külföldi cégek gyakran megkapták a vámmentes övezet státuszt a létesítményeikhez. Az ilyen létesítményekben és zónákban dolgozó munkavállalókat a munkaügyi törvények védik.

c. A kényszermunka vagy bérmunka tilalma

A törvény tiltja a kényszermunkát, így a gyermekmunkát is, ám ennek ellenére érkeztek jelentések ilyen esetekrôl (lásd a 6.f részt).

d. A gyermekmunka elôfordulása és a foglalkoztatás legalacsonyabb életkora

A kormány törvényeket fogadott el a gyermekek ellen irányuló munkahelyi kizsákmányolás megakadályozására. A Munka Törvénykönyve tiltja a 15 éven aluliak munkavégzését, és szabályozza a kiskorúak (14-16 éves korosztály) munkakörülményeit, ideértve az éjszakai mûszak és nehéz fizikai munka tilalmát. A gyermekek nem túlórázhatnak. Az Országos Munkaügyi Központ a gyakorlatban is betartatta ezeket a szabályokat, és nem érkezett jelentés arról, hogy jelentôsen megszegték volna ezt a jogszabályt.

e. Elfogadható munkakörülmények

Az ÉT joga a minimálbér megállapítása a tanács tagjainak, azaz a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselôinek beleegyezésével. 2002 januárjában a havi minimálbért 50.000 forintra (200 dollárra) emelték, ami nem biztosított tisztességes életszínvonalat egy dolgozó és családja számára. A minimálbér az átlagbér mindössze 41%-át tette ki. Sok munkavállaló kényszerült arra, hogy megélhetése érdekében másodállást vállaljon; mások, míg hivatalosan minimálbért kaptak, zsebbôl magasabb fizetést kaptak. Ezáltal a munkavállalók és a munkáltatók elkerülték a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékfizetést, amely a bér bizonyos százalékában van megállapítva.

A Munka Törvénykönyve meghatározza a foglalkoztatás sajátos feltételeit, ideértve a munkaviszony megszüntetésének módját, a végkielégítést, az anyasági szabadságot, a szakszervezetek konzultációhoz való jogát a cégvezetés bizonyos döntéseiben, a fizetett szabadsághoz és táppénzhez való jogot, valamint a munkaügyi konfliktuskezelési szabályokat. A Munka Törvénykönyve értelmében a hivatalos munkaidô napi 8 óra, bár ez változhat az ágazat jellegébôl adódóan. Egy hétnapos ciklusban 48 óra pihenôidô illeti meg a munkavállalót. 2002-ben a Munka Törvénykönyvét az EU szabványok szerint módosították.

A munkaügyi bíróságok és a Gazdasági Minisztérium ügyelt a kormány által meghatározott munkavédelmi szabványok betartására, de bizonyos biztonsági feltételek nem feleltek meg a nemzetközileg elfogadott normáknak. A munkavédelmi szabályok betartatása nem volt mindig hatékony, részben a korlátozott források miatt. A Munka Törvénykönyve értelmében a dolgozónak jogában áll kivonni magát a veszélyes munkahelyzetekbôl anélkül, hogy ezzel veszélyeztetné munkahelyét. Ezt a jogot általában a gyakorlatban is tiszteletben tartották.

f. Emberkereskedelem

A törvény tiltja az emberkereskedelmet; ennek ellenére az ország területére, területérôl és mindenekelôtt területén keresztül történô emberkereskedelem komoly probléma maradt. Akadtak olyan határôrök, akik megkönnyítették az emberkereskedôk munkáját.

A Büntetô Törvénykönyv az emberkereskedelmet a nemi erôszakért kiszabható büntetésekkel sújtja. A törvény értelmében még az emberkereskedés elôkészítése is bûncselekmény. Az emberkereskedelem 2-8 évig terjedô szabadságvesztéssel büntethetô; fiatalkorúak emberkereskedelméért akár 10 év börtönbüntetés is adható. Ha azonban az emberkereskedés szervezett banda mûve, a büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés és vagyonelkobzás is lehet. Az idegenrendészeti törvény lehetôvé teszi a külföldi illetôségû emberkereskedôk azonnali kiutasítását az országból. Az emberkereskedôk bíróság elé állítása nehéz volt, mivel nem volt áldozatvédelmi törvény; ennek ellenére 2001-ben 34 emberkereskedelem-ügy került tárgyalásra, melyek az év végéig még nem zárultak le.

A kormányszervek közül az alábbiak vettek részt legaktívabban az emberkereskedelem  elleni harcban: rendôrség, határôrség, vámhatóságok, ügyészség, valamint az Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium. A rendôrség szervezett bûnözés elleni egysége nyomozott a szervezett bûnözéssel kapcsolatos emberkereskedelem esetekben, a kormány pedig együttmûködött más országokkal a hatékonyabb rendôri együttmûködés elôsegítésére a szervezett bûnözés és az emberkereskedelem visszaszorítására.

Magyarország elsôsorban tranzitország, de idônként kibocsátó vagy célállomás is volt. Szexuális kizsákmányolás céljából elsôsorban Oroszországból, Romániából, Ukrajnából, Moldáviából és Bulgáriából vittek nôket és gyermekeket Ausztriába, Németországba, Spanyolországba, Hollandiába, Olaszországba, Franciaországba, Svájcba és az Egyesült Államokba. Az emberkereskedelem áldozatául esett magyarországi nôk elsôsorban az ország keleti részérôl származtak, ahol magas volt a munkanélküliek aránya. Ôket nyugat-európai és más országokba vitték, elsôsorban Ausztriába, Belgiumba, Németországba, Olaszországba, Hollandiába, illetve Kanadába, Japánba, Spanyolországba, Svájcba és Törökországba. A kényszermunka céljából Magyarországon keresztül EU országokba és az USA-ba kivitt férfiak irakiak, pakisztániak, bangladesiek és afganisztániak voltak. A probléma nagyságáról nem álltak rendelkezésre becslések.

A szervezett bûnözéssel foglalkozó bandák sok áldozatot vagy azért hoztak az országba, hogy Budapesten prostitúcióra kényszerítsék ôket, vagy pedig azért, hogy továbbszállítsák ôket Nyugat-Európába vagy Észak-Amerikába. Az emberkereskedô hálózatok úgy is kizsákmányolták az áldozataikat, hogy gyermekfelügyeletre, háztakarításra vagy fizikai munkára kényszerítették ôket. A nôk országon keresztüli szállításában aktív szerepet játszottak az orosz nyelvû bûnbandák, amelyek elsôsorban Ukrajnából és a volt Szovjetunió egyéb tagállamaiból szállítottak nôket EU tagállamokba. A magyar áldozatok elsôsorban fiatal nôk voltak, de voltak közöttük férfiak, középkorú nôk és gyerekek is. Az áldozatokat diszkókban és modell-ügynökségekben, szóbeli ajánlásra, sôt helyi újságokban és magazinokban megjelenô nyílt hirdetések útján "toborozták". Állítólag voltak olyan áldozatok, akik tudták, hogy illegálisan fognak majd dolgozni. Mások úgy gondolták, hogy külföldi vízumot kapnak. Akadtak olyanok is, akik számítottak arra, hogy dolgozniuk kell, de azt hitték, hogy munkáltatóik beszerzik a szükséges papírokat és engedélyeket. A célállomás elérése után az áldozatokat prostitúcióra kényszerítették vagy egyéb módokon használták ki ôket. Az emberkereskedôk gyakran megfenyegették az áldozatokat, elkobozták személyi okmányaikat, és erôsen korlátozták mozgásszabadságukat.

Egyes határôrök korrupt viselkedése segítette az emberkereskedôket. Az év elsô kilenc hónapjában 28 határôr esetében folytattak vizsgálatot. Kilenc ügy megoldódott: a határôröket vagy elbocsátották, vagy szabadságvesztésre ítélték (néhányan felfüggesztett börtönbüntetést kaptak). A korábbi évek ügyeivel együtt az év végén 137 eset volt függôben határôrök ellen.

A kormány korlátozott segítséget nyújtott az emberkereskedelem áldozatainak. Elvileg a rendôrséggel és az ügyészséggel együttmûködô áldozatok ideiglenes tartózkodási engedélyt, a kiutasítás alóli rövid idôre szóló mentességet és szállást kaphattak; ugyanakkor nincs írásbeli nyoma annak, hogy ilyen jellegû segítséget kapott volna bárki is. Állítólag a rendôrök és a bevándorlási tisztségviselôk gyakran bûnözôként kezelték az emberkereskedôk áldozatait, és nem vettek tudomást a fiatal nôk elrablásáról szóló bejelentésekrôl.

A Belügyminisztérium Áldozatvédelmi Hivatala áldozatvédelmi alapot tartott fenn, és minden megyei rendôrkapitányságon tájékoztatót függesztett ki az áldozatvédelemmel kapcsolatban. Az Áldozatvédelmi Hivatal 42 helyszínen lévô irodái lelki és szociális támogatást és jogsegélyt biztosítottak az áldozatok részére (lásd az 1.d részt).

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) az NGO-kkal együttmûködve folytatta a kormány és külföldi adományozók által finanszírozott programot, hogy felhívja az emberek figyelmét az emberkereskedelem problémájára, és a potenciális áldozatok tájékoztatásának szükségességére. A nôk jogait védô szervezetek, az IOM és az Ifjúsági és Sportminisztérium megelôzô programokat szervezett az iskolákban a tinédzserek számára. A NANE telefonos segélyvonalat nyitott és tájékoztat az emberkereskedôk által használt hirdetési csalásokról és helyzetekrôl a fiatal nôk figyelmeztetése céljából. A NANE, az IOM és a Biztonságos Magyarországért Alapítvány más országok kormányainak támogatásával mûködött együtt a segélyvonal hatékonyabbá tétele érdekében.

Az emberkereskedelem problémáival foglalkozó NGO-k arról számoltak be, hogy javult az együttmûködés a többi kormányügynökséggel. Az NGO-k képzés keretében tájékoztatták a rendôröket arról, hogyan lehet az emberkereskedelem áldozatait felismerni és azonosítani. A képzés felölelte az empátiára való felkészítést, illetve az emberkereskedelem elleni technikák ismertetését is.